Chapter one

Erős fénysugár ébresztett, de csak nyöszörögve húztam magamra a párnát. A nyár utolsó fényei ragyogtak be az ablakon, miközben az ég dörögni kezdett, s a zuhogó esőcseppek erősen nekiverődtek az üvegnek. Hirtelen nyirkos szellő tért be a takaró résein át, s testemet végig szántotta. 

- Louis csukd be de azonnal! - hangom rekedtes volt, a torkom picit fájt. Lakótársam csak röhögött rajtam, mikor megéreztem a hideget hátamon. Felsikítottam mikor agyam felfogta, hogy lehúzta a takarómat. - Dögölnél meg! - sziszegtem a fogaim közt, miközben felültem, s nyújtózkodtam egyet.

Alig három napja itt tehénkedek, mégis lakótársam megelőzött két nappal, aki igazából nem is a hivatalos szobatársam. Tulajdonképpen évfolyamtársam lett volna velem egy szobában,  mégis mikor megérkeztem, közölték velem, hogy ezt elcseszték, mert elkeveredtek az iratok, így barátnőm valami Harryhez került, én pedig Louis Tomlinsonhoz. Az első nap elég érdekessé sikeredett, mivel semelyikünk se tudott, úgy igazodni a másikhoz, hogy ne legyen kínos csend. Az este is így volt, mégis az utána lévő napok teljesen felszabadultak lettek, s megismertük egymást. És hogy miért nem zavar ez engem? Fogalmam sincs, egyszerűen nem vagyok olyan nyápic csaj, mint a voltosztálytársaim akik már attól kiakadtak, ha egy srác elkérte a tollukat. Én meg? Inkább a fiúk társaságában éltem, így természetesnek vettem, hogy nem vagyok oly' annyira szégyenlős egy pasi előtt, mint azok a picsák.

Felsóhajtottam, ahogy rájöttem, ez az utolsó nap a nyárból. És én ebből a három hónapból semmit se élveztem ki. Tanultam, olvastam és pakoltam. New York városában születtem, mégse érzem magam amerikainak. És mikor három nappal ezelőtt Anglia határát átléptem, otthon éreztem magam. Csupán annyi kellett, hogy ott hagytam anyámat és apámat. Bátyám utaskísérő, így eltudta intézni, hogy olcsóbban ide jussak. Szabadság volt, hogy ott tudtam hagyni az őseimet. Megkönnyebbülés.

- Ugyan már Carol! Nyárbúcsúztató lesz berúgunk, mint disznók! - mosolygott le rám, miközben én csak hunyorogva bólogattam. Sóhajtottam egyet, majd kikeltem az ágyból, össze szedtem a neszeszerem egy farmersortot, fehérneműt és egy fekete trikót, majd ásítozva sétáltam ki a folyosóra, egyenesen a zuhanyzóig, ahol megtisztálkodtam, majd felöltöztem. Utálom az itteni zuhanyzókat. Egyedül az otthoni kádam hiányzik, amiben volt automata jakuzzi állítás is. Itt pedig örülök, ha a végéig forró víz jön..

- Ez jó szám hangosíts! - futottam be a szobánkba, ahol Louis felhangosította a laptopján a zenét. Az ágyra dobtam mindent, s együtt üvöltöttük a szövegét.
  

..."If I told you what I was,
Would you turn your back on me?
And if I seem dangerous,
Would you be scared? "... 
  (Imagine Dragons - Monster)        

 Minden egyes szavát úgy énekeltük, mintha átéltük volna, s rólunk szólna. Már az ágyon ugráltam, mikor vége lett. Kinyitottam a szememet - ,mert eddig csukva élveztem - s ledöbbentem, ahogy megláttam egy kamerát fogó srácot. Sötét barna haja a szemébe lógott, s egy szál cigi lógott ki száján.
- Jól mozogsz. - jelentette ki, majd besétált a nyitott ajtón, s egyenesen felém tartott, s ahogy elhaladt Louis mellet, az majdnem elröhögte magát, úgy fogta a száját. - Bradley Horrus animációs, másodéves. De neked csak Brad cicabogár! - nyújtotta a kezét, s én röhögve fogadtam el.
- Carol Lavnoy design és művészetelmélet, elsőéves! - vigyorogtam rá, mire elismerően biccentett felém.
- És a szépfiú? - kacéran mosolygott Louisra, mire ő rögtön lefagyott én pedig kuncogtam egy sort, mert leesett, hogy kikhez vonzódik Brad.
- Louis Tomlinson, sportszervezős, másodéves és hetero! - üdvözölte falfehér arccal, de mosolyogva ráztak kezet. Nem sokáig maradt itt Brad, rögtön ment is, hogy "felmérje az újoncokat". Csak remélem nem lesz olyan nagy szívatás, mint a középsuliban volt. Nem bírnám ki épp végtagokkal!

Amint bekapcsoltam a laptopomat, rögtön barátnőm, Phonix írt rám Facebookon, hogy milyen az új suli. Hát mivel még csak a koleszt ismerem, nem sokat tudtam mondani, csupán, hogy egy kibaszott helyes istencsászár pasi a lakótársam. Persze ez mind csak írásba fojtva jegyeztem meg és a fejecskémben, nehogy elbízza magát Louis. Azt nem bírnám ki, ha még jobban szállna az egója. Komolyan! Hova tudna még szállni? Mondjuk az univerzum elég tágas. De nem neki..

Kiderült, hogy Phonix is Londonba költözött, csupán a város másik szegletébe valami humánkineziológiát fog tanulni.. Csak tudnám mi ez, és mit fog vele kezdeni. Annyit árult el, hogy a sporttal kapcsolatos. Én pedig csak értetlenül tudom bámulni a képernyőt, mivel Phonix és a sport nem passzol össze. Ő inkább amolyan szabad lélek. Inkább tudnám elképzelni festőnek, táncosnak sőt még írónak is, minthogy ezt a leírhatatlan leírt szaktárgyat tanulja. De ízlések és pofonok. Elküldtem neki Louis profilját, és ő is egyetértett velem, hogy ő egy amolyan "Google pasi", akit senki se kaphat meg, mert csak ott létezik. És én most olyan hercegnőnek érzem magam, aki éppen felszállt a csodavonatra.

Phonix-szel még olyan három órát csacsogtunk az interneten, mikor emlékeztettem magam, hogy ma van a nyárbúcsúztató, így elköszöntem, s összegyűjtvén az erőmet, elhatároztam, hogy nem öltözöm át, hanem csak kisminkelem magam. Na ebből lett az, hogy mivel kint még esik, ezért átvedlettem egy fekete szűk farmerbe, s a kedvenc Nirvanas pulcsimat magamra kaptam. Hajamat kiengedtem, kihúztam a szememet és a számra nyomtam egy vérvörös színt. Zoknit húztam, s arra egy sötét bakancsot. És ezt a hadműveletet végig nézte, pop cornt zabálva a kedves szoba társam, aki csupán a reggel felvett térdig felgyűrt farmert hordta egy fehér szürke mintás pólóval és rajta egy vörös-szürke pulcsit vett. Lábán egy bokacipő volt, s haját összeborzolva hagyta.

- Úgy nézel ki, mint aki éppen pogózni készülne.. - merengett el a cipőmnél, mire büszkén kihúztam magam, majd karon ragadva indultunk el bulizni.

És én még akkor bele se gondoltam kivel lakok egy szobában. Kivel beszélgetek. Kivel indulok egy buliba. Hogy ki is ő valójában.

Prologue

 

Amikor ideköltöztem nem számítottam erre. Nem gondoltam, hogy barátokra teszek szert és legfőképp azt nem gondoltam, hogy Szerelemre. Minden döntésünk befolyásolja az elkövetkezendőket. Mindent a sors vezérel. Két fiú, és én. Hogy mi sül ki belőle? Én már tudom. Kezdődjék a mesemondás.

A nevem Carol Lavnoy, egyetemista hallgató. Minden álmom volt, hogy itt tanulhassak design és művészetelméletet. Itt vagyok. Megcsináltam. A több éves könyv felett gubbasztás meghozta gyümölcsét. Az első három felvett közt szerepeltem.

Eredetileg egy évfolyamtársammal lettem volna egy szobában, de a papírjaimat elkeverték, így az iskola egyik fiú tanulójával kerültem össze. Az igazgatóság kifejezte sajnálatát, de nem tud már mit tenni. Nem vagyok finnyás, szóval annyira nem érdekel a dolog.

Hiú voltam, naiv és egy kicsit még hülye is. Talán azok még most is. Nem hittem volna, hogy az iskola ennyire buli! Mindig a rangsor alján voltam, s küzdenem kellett a szuka hiénák között, hogy a félénk őzgidát ne tapossák el. Most mégis..minden más lett, és más miatt kell küzdenem.