Chapter two

Annyian voltunk, mint az oroszok, mikor végre kivonultak Magyarországról. Szóval ha tippelni kellene, csupán harmincra voksolnék. Az idő este tíz fele járt, szóval a buli kezdete, mégis ahogy a kollégium Hallját egyre többet töltöttük meg, annál jobban fogyott a tiszta levegő. Louistól már az ajtóban elváltunk, ő valami haverjához rohant fontos dolgot elintézni, én pedig persze, hogy a kinevezett pulthoz, ahol az italokat lehetett kiválasztani. Rögtön fogtam egy vörös műanyagpoharat, s öntöttem bele Jack Danielst, majd belekortyolva elégedetten bolyongtam a tömegben, miközben valami alternatív és depressziós zene szólt minden hangszóróból. Kezdett melegem lenni, így leügyeskedtem magamról a pulcsim, s a derekamra kötöttem. 

- Jó a buli, nem? - kiabált az arcomba egy srác, de mire felnézhettem volna, hogy ki ő, már tovább is ment. Magamban szórakozva néztem, ahogy az izzadt testek egymáshoz lapulnak, vagy néhányan kanapékon ülve beszélgetnek és iszogatnak. 

- Louis! Mikor kapom meg a zsét? Tu-tudod, hogy szeretnék még élni! - bandzsított rám egy elázott tag, s én elképedve röhögtem fel. 

- Bocs, de Carol vagyok! - ordítottam vissza, mire ő elmosolyodott. Körül nézett, majd óvatosan közelebb hajolt hozzám, így rögtön megéreztem alkoholtól áztatott leheletét. 

- Liam! - nyújtotta a kezét, de vissza is esett. - De szólj Louisnak, ha nem kapom meg a pénzt, ő se marad sokáig életben. Mondd meg  neki! - suttogja, s még a hideg is kirázott. Csak kínosan bólogattam, de már távozni készültem.

A buli viszonylag nyugalmas volt, egészen éjfélig, amikor mindenki visszafele kezdett számolni, mint szilveszterkor, és össze-vissza verődtek, hogy elérjék a párjukat, haverjukat. Ahogy ide-oda lökdösődtek, neki mentem jó sok embernek, és mikor már ott tartottam, hogy elesek, valaki elkapott, a felhúzott, de nem tudtam megköszönni, mert tovább ment. 

- Kettő! - kiabált a fülembe egy részeg csávó, mire oda néztem, és láttam, hogy Louis nagyon mosolyog rám. Megráztam a fejem, s együtt üvöltöttem a tömeggel az "egy" szót, majd éljeneztem, s elszomorkodtam, hogy vége a nyárnak. 

- Gyere menjünk mi is lampionokat égetni! - húzott a tömeg felé, ami elindult kifele, s az ajtóban néhány ember adott másoknak valami papír doboz félét, s gyufát. Csodálkozva vettem el én is, és akkor rájöttem, hogy ez egy kisebb hőlégballon féleség, aminek az aljára raktak egy gyűrűben valamit, ami gondolom gyúlékony. Papírja ki volt festve minden fajta mintával. Az enyémen virágok voltak és pöttyök, míg Louisén színes csíkok voltak. 

- Ne feledd, hogy mielőtt elengeded, kívánnod kell, és akkor teljesül! - nevetett szembe velem Louis, s meggyújtotta majd csillogó szemeit behunyva grimaszolt és miután kinyitotta, elengedte. Szép csendben szállt fel a többiekével. A papír átvilágított a csíkokon, s a színek is világosabbak lettek. A sötét égboltot megtöltötték a színek és a világosság.

 Örömmel gyújtottam meg, majd kívánva egyet én is elengedtem, s néztem, ahogyan körbe veszi a többi lampion. Gyönyörű színek pompáztak, s rögtön az Aranyhaj és a nagy gubanc című mesefilm jutott eszembe. Röhögnöm kellett, s akaratlanul somolyogtam Louisra, aki már félkómásan az eget kémlelte. 

- Gyere nagy gyerek! - ráncigáltam a lépcső felé karjánál fogva, s ő átkarolt vállamnál fogva, s rám nehezedett, s dúdolt valamit, mikor zenét váltottak. - Na jó! Majd később megyünk pihenni. - siettem a kanapéhoz, s egy nyáladzópár mellé ültettem, majd rohantam a táncparkettnek kihelyezett helynek, s elkezdtem riszálni a fenekem az ütemre, miközben hangosan üvöltöttem a szöveget. 

..."And the thrill of the chase moves in mysterious ways
So in case I'm mistaken,
I just wanna hear you say you got me baby
Are you mine?"...

(Arctic Monkeys - R U Mine?)

- Are you mineeee!!? - üvöltöttem fel a végén, s velem mindenki ujjongott, majd a zene átváltott egy másik banda dalára.  Kifulladva löktem le a szerelmes párt, akik szinte észre se vették a dolgot, majd ledőltem Louis mellé. 

- Annyira imádom őket! - vinnyogtam, mint egy kamasz, mikor a kedvenc bandájának zenéje extázisba hozza. Louis feje hirtelen vállamra esett, s felhorkantott. Próbáltam leszedni rólam, de nem nagyon tudtam, igen ragaszkodó lett hirtelen. Kétségbe esve néztem körül, de sokan már felfele eltűntek, vagy haza mentek, vagy még ittak. Egy szőke hajú, kék szemű srác kiszemelt, s egy poharat a kezembe nyomott, de ahelyett, hogy leült volna a másik oldalamra, csak kacsintva felment a lépcsőn. Nagyokat pislogtam az italra, majd elsőnek megszagoltam, de semmi kivetni való nem volt benne, így vállvonogatva - aminek Louis annyira nem örült - inni kezdtem. 

***

- Oh kussolj! - morogtam halkan a zajnak, de az csak nem akart elmúlni. A fejem sajgott, s a torkom kapart a vízért, így aligha tudtam volna visszaaludni. Szöszmötölésre nyitottam ki résnyire a szemem, s egy kék szempárral találtam szembe magam. Elnéztem mellette, s rájöttem, hogy ez a szobánk, csak nem tudom, miért fekszem rajta! Lassan becsuktam a szemem, de rögtön ki is pattant, mikor rájöttem, hogy én Louison fekszem! 

- JÉZUS! - sikoltottam fel, majd leugortam róla, de a földre estem. Felnyögtem fájdalmamban, s elrohantam a mosdóba, mivel hányingerem lett. Mindent kiürítettem magamból, majd miután kiöblítettem hideg vízzel a szám, visszaindultam, a mindig az ágyon fekvő Louishoz. 

- Te meg mit csinálsz? - nyöszörgött, mikor újra ráfeküdtem. 

- Te kényelmesebb vagy, mint az ágyam! És most ne beszélj, szörnyen másnapos vagyok és van még két órám az első előadásig! - suttogtam csukott szemekkel, és örültem, hogy még lélegezni tudok. Az agyam nem kapcsolt még akkor se, mikor a telefonom újra beindította az ébresztőt. Fel se tűnt, mikor valaki finoman a derekamnál fogva rázogatott. 

Sajnos hamar eltelt a két óra, így egy egyszerű piros mintás pólót és fehér rövid sortot húzva, a bakancsommal a lábamon indultam el első igazi egyetemes órámra, ami ábrázoló geometria volt. Nem is tudtam nagyon odafigyelni, mert annyira siettem reggel, hogy elfelejtettem fájdalomcsillapítót bevenni. Rengetegen voltunk az előadóteremben, amit most kivételesen nem bántam, mert így nem volt feltűnő, hogy szarul vagyok. Ami pedig még jobb volt, rengetegen így néztek ki, mint én. Másnaposan. Utána irodalmam volt, amit fogalmam sincs, hogy minek vettem fel, csak szeretem ezt a tantárgyat. A tanár mindenkit kérdezgetett, hogy ki milyen fajta költeményeket szokott olvasni, és néhányunkat megkért, hogy idézzen a kedvenc irományából. Örültem, hogy nem volt kötelező dolog, pedig rengeteg könyvemből tudnék idézni, csak éppen nem ma. Ezek után művészet történelmem volt, ami furcsamód érdekelt. 

- Bocsi, de szabad a hely? - állt meg mellettem egy fekete hajú, barna szemű srác, napszemüveggel a fején, enyhe borostával. Csak bólintottam, s néztem, ahogyan erotikusan elmosolyodik, majd lepakolja a cuccait a földre, majd mellettem ülő kipárnázott székre leül, s maga elé bámul. Fura srác...

- Bocsi, mit mondtál mi a neved? - fordult hirtelen felém, s csodálkozva gondoltam vissza az alig fél percel ezelőtti találkozásunkra, s magamban bólogattam, hogy nem mondtam a nevem. 

- Hercegnő! - mosolyogtam rá elégedetten, mire egy 'nem rossz' arcot vágott, és fejét megrázva nyújtotta a karját.

- Zayn Malik vagyok Hercegnő! - felelte, s kuncogni kezdtem, hogy így szólított engem. Örömmel megráztam.

Sokáig néztem fekete bakancsát, s csodálattal figyeltem, hogy milyen makulátlan. Aztán feltűnt, hogy a bal fülében fekete karika lóg. Na várjuk csak! Hogy mondják? Ha a pasinak a bal füle van kilyukasztva, akkor meleg, vagy fordítva? Végül mikor megrántottam a vállát, teljesen felém fordult, hogy érdeklődjön, mi a halál bajom van, s akkor láttam, hogy mindkettő kivan lyukasztva. Megnyugodva bólintottam, s mosolyogva hagytam a fülem mellett kérdéseit, s onnantól kezdve csakis a professzorra koncentráltam.

***

- Kész vagyok! - dőltem be az ágyamba, és nem érdekelt a két srác a szomszéd ágyon. Próbáltam lelökni a cipőmet  a lábamról, de nagyon nem ment, így bosszankodva felültem, majd kikötöttem, s újra a párnába fúrtam az arcomat. Lassan becsuktam a szemem, s vártam, hogy a mai nehéz napom elnyomjon egy álomba, de csak nem akartak hagyni a hangok. Persze, nem a fejemben lévők, mert olyanok nincsenek, csupán a két srác, folyamatosan valami megbízatásról beszéltek.

- Csöndesebben beszéljétek meg a drogok cseréjét! - dörmögtem, miközben rájuk sandítottam, s figyeltem, ahogyan megváltozik az arckifejezésük, s döbbenten néznek rám. - Jézus! Csak vicceltem! - nevettem fel, s akkor néztem meg, hogy ki ül Louis mellett. Hosszúkás, göndör haja volt, s NIRVANA feliratú pólót viselt. 

- Szerelmes vagyok a pólódba! - bambultam el zöld szemeiben. - Amúgy meg Carol vagyok! - biccentettem a merev arckifejezését figyelve, s nem bírtam ki, hogy ne nézzem végig a tetkóit. - Látom tetkó bolond vagy! - viccesnek tartottam a dolgot, hogy ezek barátok. De ő még mindig csak figyelt rám, érzések nélkül. Fura srác...